Hóember nickű olvasónk az alábbi, mindenféleképp megfontolandó sorokat küldte:

Helló!
A blogod jó, csak nem értem. Sokat gondolkoztam mi lenne ha meg kéne halnom holnap és teljesen igaz a szöveg, hogy az a szörnyű, hogy nekem kell meghalni. De itt a tragédia nem az, hogy véget ér a saját mozid, hanem hogy a családtagjaidnak is hirtelen. Mégis, mit lehetne mondani egy anyának? Szia anya! Holnap meghalok, tudom, de azért mosolyogjuk át ezt a napot? Nem. Nem mosolyogna. Hazudjak? Mondjam, hogy meggyűlöltem az országot, kimentem külföldre és többet nem látsz? Egy fokkal jobb, mert legalább tudná, hogy élek egy ideig, csak hát ugye holtan elég nehéz telefonálni.
Amit írogattak itt előttem, hogy megélné a napot, csak még jobban, blabla...ez önzés! Talán egoistának hatok azzal, hogy pótolhatatlannak hiszem magam, de itt embereket hagyunk hátra! Ki az aki ebbe nem gondol bele és végigvicceskedi az utolsó napját? Azzal, ha ilyen gyorsan eltűnnék, jó pár ember életét vágnám tönkre egy időre. Ha nem örökre.
Szóval mit lehet mondani apának, anyának, testvérnek, barátnőnek, legjobb barátnak?
Én nem tudom. De ha holnap meghalnék, a napot úgy indítanám, hogy egy kávécigivel kiülök az erkélyre kitalálni, hogy fájjon a legkevésbé mindenkinek.

Kedves Hóember!

Köszönöm leveled. Valahol nagyon igazad van, viszont a többi olvasónak is. Hiszen mások a humorosabb részét vették fel a fonalnak, bármennyire is komor a téma. És (legalábbis szerintem) ők is nagyon jól tették. Míg mások eleve abból indultak ki, hogy az általuk felvázolt megoldás a legfájdalommentesebb a szeretteik számára. Ők ismerik a legjobban azokat, akik közel állnak hozzájuk, tehát nyilván ésszerűen végiggondolták a dolgot.

Különbözőek vagyunk (na jó, kivéve a zuhanást:-)) hát nem ezért szép az élet?

BUÉK minden kedves olvasónak.

Styxx