Minden jótett elnyeri méltó büntetését. Levéltáros kiváló bloggertársunk levelének nyilvánosságra hozatalával most egy gátlástalan levéltitok sértésre vetemedek. (Elég bizarr egy levéltáros levéltitkát sérteni.) Olyan jól megírta, hogy meg sem próbálom posztját másképp felvezetni:

"Styxx,

Kb. egy hónapja gyúrom ezt a dupla posztot, csak aztán a blogodat újra- és újraolvasva mindig megrettentem, mert vannak ott igazán szomorú dolgok is, és nem akarok belerondítani. Szóval ha nem érzed odavalónak, akkor dobd ki nyugodtan, bár a német humor és a kommented azért egy kicsit felbátorított.

[Blogomon] publikálnék egy búcsúlevelet, azzal kellene ezt összeszinkronizálni, ha úgy döntesz, hogy kirakod. Úgy képzeltem el, hogy az én búcsúlevelem hivatkozik a blogodra, a blogodon az utolsó napom meg erre a levélre."

A blogger utolsó napja:

Hosszú és termékeny élet után – posztok ezrei, rajongók számolatlanul – már csak egy dolog van hátra az életemből: megírni az utolsó posztomat. Ehhez nem kell más, csak egy kis nyugalom és a hálószobám. Semmi extra, hiszen amit eddig nem tettem meg, azt ezután már minek? Nem lehet rá visszaemlékezni, felidézni a barátokkal, elmesélni a szerelmemnek – szóval felesleges túlzsúfolni az utolsó napot megismételhetetlen és visszaidézhetetlen dolgokkal, inkább csak a pontra kell koncentrálni az i-n.

Egy blogger a halálban is blogger, pláne pont előtte. Az utolsó napom a tökéletes posztra megy rá, amivel megkoronázom az életművemet. Hiába a blogger életműdíj, a számtalan sikeres vendégposzt, a tökéleteset a végén írom meg, amivel végleg eldöntöm a kérdést, hogy lehet-e örök értéket alkotni a blogolással.
Igen, én megteszem.

Ha készen van a tökéletes poszt, akkor már csak előveszem a tökéletes búcsúlevelet, kirakom magam mellé az ágyra, hátradőlök, és lehunyt szemmel végiggondolom a ti legnehezebb napotokat, a halálom utáni első napot, amikor ez elmúlásom miatti fájdalom még csillapíthatatlanul marja a lelketeket.

Furcsa látni a feketébe öltözött index.hu-t, a gyász miatt félárbocra eresztett zászlókat a középületeken és a Google zokogó szerver üzemeltetőit, akik a halálom miatti rekordforgalmat próbálják újabb és újabb gépek üzembeállításával kezelni. Zokog mindenki, mert jó szokásomhoz híven a tökéletes posztot nem csak megírtam, hanem ütemezetten jelentettem meg, pontosan a halálhíremmel egy időben. Zseniális dramaturgia, zseniális poszt.

Utolsó gondolatom a megnyugvás, mert tudom, hogy kívánságomnak megfelelően, miután megírtam nekrológomat (mert ki írhatná meg hitelesebben, mint én magam?)  az utolsó napok posztolója helyezi fel a Világhálóra, a FINAL 24 bloggere, Styxx.

Hogy levéltáros barátunknál mindez stílusgyakorlat, természetesen egy remekbeszabott üzenettel, avagy valóban lezárja a blogját, nem tudom. Szándékosan nem kérdeztem rá. Szerintem így izgalmasabb. Kiderül, az biztos.

Most pedig kedves bloggertársaim, ma is aktív, és egykor aktív blogolók, kommentelők és csendes olvasók. Adózzunk egy perc néma hallgatással a megszűnt blogoknak, az agyakban megszületett, de különböző okokból soha be nem indított blogoknak, és az elmaradt posztoknak. 

Ámen.