A.anami bloggertársunk ismét közlésre ajánlott egy saját blogján korábban már megjelentetett történetet. Mivel már a második posztot szállítja, mondhatni a tőle megszokott, igen magas színvonalon írta meg ezt a nem kitalált sztorit is. Beleolvastam a blogjába és értetlenkedem, hogy egy ennyire igényes énblogot miért olvassák (vagy legalábbis miért kommentelik) ilyen kevesen? A.anami bloggerina-társunknak irodalmi ambíciói is vannak és nem csak prózára korlátozódik tehetsége. Már néhány helyen publikált, amiért gratulálok, és adja meg az isten, hogy letaszítsa a pole position-ról a fejős évákat és a hasonszőrű förmedvényeket:-). Szeretném, ha ő is társulna a Zalán-istállóhoz, ehhez a meglehetősen aktív kisbloggeri baráti társasághoz. Félreértés ne essék, nem azért, mert igényesen ír (akad pár olyan tehetséges tollforgató, akikkel eszembe se jutna sörözni) hanem mert egy rokonszenves, szókimondó csaj.
Reggel szinte a kezeim közt halt meg egy betegünk. 
(Hihetetlen, hogy az agónia milyen széles időintervallumban mozoghat...
Van aki hosszú órákig, van aki a pillanat törtrészéig búcsúzik.)
Egyik pillanatban még lélegzett és jajgatott ahogyan a széklettől tisztogattuk meg a fenekét, másik pillanatban pedig halott volt.
Egyből észrevettem, hogy valami nincs rendben.
A kolleganőm nem akarta elhinni, pedig ő már látott pár hirtelen halált.
(Magam is "találkoztam" már ezzel egyszer. Egy férfit öltöztettünk, hogy továbbvigyék egy másik intézetbe. Őt a kaszás felülés közben kaszabolta le.)
A hátára fordítottuk, elvégeztük az ilyenkor protokoll szerinti beavatkozásokat, de persze semmi pozitív nem történt...
A hirtelen halál oka embólia szokott lenni, ami egy létfontosságú szervben zárja el a további élet feltételeit...
Ezekben az esetekben nincs menekvés...
Nem volt előjele.
Nem fulladt, semmi tünete nem volt, hogy ez fog történni.
Elég volt egy oldalra fordítás.
Most biztosan meg fognak botránkozni páran, de szerencseként sommáztuk a dolgot.
Kínlódhatott volna még jó ideig, (kéttenyérnyi) felfekvéssel a kersztcsontján, a sarkain, hátán, csípőcsontján.
Mert hiába forgatjuk, mozgatjuk őket ( ha van rá lehetőség), a vérkeringés már egy nagy szar...
A többi szervvel együtt.
Kínlódhatott volna még szegény a hátán fekve, mint egy felfordult bogár, mert az infúziónak ugye folynia kell, ha a páciens nem eszik - iszik, viszont, ha nem rögzítjük a kezeit, simán kitépi, és mi szúrhatjuk újra meg újra...
Rögzíteni biztonságosan pedig csak így lehet...
Igen, az infinek mennie kell...
Nem halhatnak meg csak úgy ukk mukk fukk, előbb meg kell járni a pokol különböző stációit...
84 éves volt az öreg, és megúszta azt, amit Gizi mama nem...
A hosszú agóniát...
Ha nem nálunk hal meg, meghalt volna hamarosan.
Neki meg volt írva egy embólia.
Ma.
Reggel 6 órakor.
Isten nyugosztalja.
