Íme az első nem saját sztori, egy önmagát bátran felvállaló lúzertőr. Ha így nézzük, relatív, hogy akkor ki is a gyáva vesztes és ki a bátor nyerő? Köszönet Loós R. Gábor blogger társunknak, ha valaki többet szeretne róla megtudni, itt megteheti: http://egyformanapok.blog.hu (Sajnos időközben törölte a blogját. Talán a pszichológusa ajánlására? Loós R. Gábor, ennyire nem lehetsz lúzer!:-))

Ha tudnám, hogy huszonnégy órám van hátra, nem bonyolítanám túl azt a napot. Először is igyekeznék olyan dolgokra gondolni, ami miatt igenis érdemes volt élnem. Ezt végiglistázni rövidebb ideig tartana ugyan, mint a másik része, de azzal nem foglalkoznék. Azután elvinném Laurácskát egy nagyot sétálni, és megpróbálnám neki elmagyarázni, hogy Apa el fog utazni. Az igazat is mondhatnám, de azt még nem értené meg. Sokszor megölelném, és belesúgnám a fülébe, hogy mennyire szeretem. És közben nagyon igyekeznék, hogy ne bőgjem el magam. Később néhány órát Mártival töltenék kettesben. Elmondanám neki is, hogy nagyon szeretem, és hogy mennyire sajnálom azokat a pillanatokat, amikor megbántottam. Még akkor is, ha igazam volt. Elköszönnék tőle, és elmondanám, hogy Laurácska miatt is kell találnia magának valakit. Lehetőleg egy nyertes típust. Végül megkérném őket, hogy aludjanak a testvérééknél. Én pedig beülnék a szobába rengeteg piával, zenét hallgatnék, és addig innék, amíg el nem ájulok. Mert rohadtul félnék a haláltól. Jobb ha úgy jön, hogy nem is tudok róla.